Kihagyás

Cikkek

  • 2 percnyi

Szent Mihály Akadémia előadás

Május 11-én az AKTK Szent Mihály Akadémiája keretében nem mindennapi előadásra került sor „Pénzügyi rendszer Magyarországon a kommunizmus napjaitól a mai világválságig” címmel Lengyel Zoltán, a Hitelbank rendszerváltozás utáni első vezérigazgató helyettese számolt be tapasztalatairól.

Visszatekintett a kommunizmus éveire, amikor a MÁV vezérigazgatója számára el kellett magyaráznia, hogy mi a bankhitel, amivel a vasút villamosítását meggyorsíthatják. Amikor úgy küldték ki őt egy licence-szerződés megkötésére Amerikába, hogy az 5000 dolláros licencdíjat készpénzben nyomták a zsebébe és a tárgyalásra szóló hivatalos meghatalmazást neki kellett a saját maga számára angolul megszerkesztenie, mert a közjegyző nem tudta, hogy mi a teendője. Akár az Erzsébet-híd eladásával is megbízhatta volna saját magát. Az ország akkori merev pénzügyi rendszere és vezetőinek ostoba pénzügyi politikája kétségbe ejtő volt.

A rendszerváltozás után nagy felelősséget felvállalva sikerült megmentenie 45 ezer munkahelyet és a győri Rába Vagongyárat a csődtől, amire ma is büszke. A 90-es évek elején a tőzsdei privatizációs portfolio 52 %-a volt a kezében egy darabig és körömszakadtig védte azt. Csak egyetlen privatizációhoz járult hozzá, a Chinoin gyógyszergyáréhoz, de ahhoz is csak rendkívüli politikai nyomásra. Sajnos az új francia tulajdonos ígérete ellenére így is megszüntette a cég hazai kutató bázisát. Az elburjánzó felelőtlen privatizáció mára rendkívül hátrányos helyzetbe juttatta az országot. Ma 52 külföldi banknak van fiókja Magyarországon, nyereségük aránytalanul nagy része Magyarországról származik. Pl. a Raiffeisen Bank esetében ez az arány 78%, és a nyereségnek csak a fennmaradó 22 % származik Ausztriából. A Deutsche Telekom tulajdonában lévő MATÁV adja a cég nyereségének 30 %-át, miközben eszközarányosan csak a nyereség 3 %-át kellene nyújtania. A nagy külföldi áruházak beengedése pedig versenyképtelenné tette a hazai mezőgazdaságot, ipart és kiskereskedelmet.

Mindehhez a korrupció súlyos hozzájárulást jelent. Az előadó három konkrét esetet említett, amikor őt akarták korrupcióra rávenni. Az egyik esetben nem kevesebb, mint 150 milliárd forint volt a tét. Egy másik esetben egy kanadai cég akarta mindenáron rábeszélni, hogy vesztegesse meg az Orbán-kormányt és az húnyjon szemet egy törvénytelen svájci üzlet folytatása fölött. Pályafutása alatt olyan pénzügyi személyiségekkel kellett hivatalosan tárgyalnia és egyezkednie, mint Fekete János, Bokros Lajos, Soros György, Demján Sándor és Robert Maxwell.

A mai világválság témájára térve bepillantást nyújtott a nemzetközi pénzpiac dollármilliárdos sikkasztásainak és korrupciós ügyeinek botrányos világába, ami a globális erkölcsi mélyrepülés döbbenetes példája. A fedezetlen értékpapírokkal való lelkiismeretlen kereskedés és a bankok gátlástalan profitéhsége hajszolta bele a világot abba a helyzetbe, ahol most vagyunk. A léggömb kipukkadt. Bankok, befektető társaságok, termelő cégek, magánszemélyek tömege ment tönkre egyik napról a másikra. (Soros György viszont 4 milliárd dolláros nyereségre tett szert eddig a válság során, többek közt az OTP tőzsdei pozícióját is megingatva). Magyarországon az államadósság ténylegesen meghaladja a GDP 100 %-át, bár kozmetikázással hivatalosan csak 82 %-ot ismernek el. A banki alapkamat 9,5 %, ami megbénítja a gazdaságot. (Más európai országokban a banki alapkamat 1,3-1,5 % között mozog, ami lehetővé teszi a gazdaság élénkítését). Egy esetleges államcsőd esélyeit latolgatva az előadó ezt nem tartotta valószínűnek. A csőd nem állna meg a határainknál, hanem tovagyűrűzve komoly zavarokat okozna Európa-szerte. Majdnem biztosra vehető, hogy az Unió és ezen belül Németország – ha kell, az utolsó pillanatban – mentőövet dobna Magyarországnak.

Albertfalvi Egyházközségi Levél, 2009. Úrnapja

Kesselyák Péter

  • 2 percnyi

Szent őrző angyalaink

Itt a földön kevesen engedhetik meg maguknak, hogy testőrök vigyázzanak rájuk, akik megóvják őket mindenfajta rablótámadástól, vagy gyilkossági kísérlettől. Ám a testőrök is csak a test, a vagyon, a földi dolgok védelmére képesek, ahogy ezt a "testőr" szó nagyon jól kifejezi. A lélek ellenségeitől nem védhetnek meg senkit sem.

Isten különleges szeretetének a megnyilatkozása, hogy mindenegyes ember mellé személyes őrző angyalt rendelt - legyen bár gazdag, vagy koldusszegény az illető. Őrző angyalaink életünk minden lépését vigyázzák és elhárítják a ránk leskelődő testi-lelki veszélyeket, ha Isten tervei azt így kívánják. Az Egyház október 2-án ünnepli a szent őrző angyalokat. Az év minden napján, de különösen most, illendő megemlékeznünk róluk. Kik is ők tulajdonképpen?

Bizonyára mindannyiunk számára ismerős Pinokkió kedves meséje. A jó tündér életre kelti a Dzsepetto mester által megfaragott lélektelen fabábút és oda rendeli mellé a bölcs Tücsök Tódort, hogy legyen a fabábú lelkiismerete. Mivel Pinokkiónak nincs lelke, lelkiismerete sem lehet. Márpedig erre elengedhetetlenül szüksége van ahhoz, hogy valódi ember legyen belőle. Tódor segít kimenteni őt Stromboli mester kalitkájából és az utolsó pillanatban ő menti ki a Furi-muri szigetéről, hogy végérvényesen, örökre szamárrá ne változzék. Tódor segítsége nélkül a tehetetlen Pinokkió elveszett volna Stromboli mester, vagy a szamárélet örök rabságában. Segítségével viszont elnyerte azt az örökséget, amit a jó tündér szánt neki: valódi emberré vált.

Nekünk embereknek van lelkünk és van lelkiismeretünk. Nincs szükségünk Tücsök Tódorra itt a földön. A természetfeletti világ dolgaiban azonban éppúgy járatlanok vagyunk, mint ahogy Pinokkió járatlan volt az emberi világ dolgaiban. Ezért szükségünk van olyan valakire, aki jártas a mi mennyei örökségünk dolgaiban, aki természetfeletti szemmel látja helyettünk életünknek azokat a kritikus pontjait, ahol mennyei segítségre szorulunk és akkor intézkedik. Megszólaltatja lelkiismeretünket, emlékezetünkbe idézi azt, amiről nem szabad megfeledkeznünk, segít helyesen dönteni, jó tettekre sarkall. Ezen kívül vigyáz reánk, testi és lelki vonatkozásban egyaránt. Távol tartja tőlünk a Gonoszlélek korlátlan garázdálkodását, és csak olyan mértékben engedi érvényesülni rajtunk, ami Isten próbatevő szándékának megfelel.

Tartsunk személyes kapcsolatot őrző angyalunkkal, kérjük segítségét és közbenjárását Istennél, legyünk hálásak neki azért a meg nem szűnő szolgálatért, amellyel életünk minden percét óvja.

Sokakban felvetődhet persze a kérdés: Isten mindent tud, gondoskodása mindenkire és mindenre kiterjed, miért van hát szükség külön őrző angyalra? Mert Isten közvetítők révén részesít bennünket szeretetében: itt a földön első sorban a szülők, a mennyben az őrzőangyal útján. Ahogy a 220 ezer voltos távvezetékről jövő villamos energiát nem lehet bevezetni közvetlenül a lakásba, hanem le kell transzformálni először 11 ezer voltra, majd 220 voltra, úgy Isten felénk áramló gondviselő szeretetét is közvetítők juttatják el hozzánk és ebben a láncban az őrző angyal látja el a mennyei transzformátor szerepét.

1997 búcsú

Kesselyák Péter

  • 3 percnyi

A Szentlélek otthona Albertfalván

Csodálatos dolog, amikor a plébániánkról hív meg valakit Krisztus Urunk a szolgálatába.
Mi, itt Albertfalván, többszörösen részesülhetünk ebben a kegyelemben. Hat évvel ezelőtt szentelték pappá Csaba atyát, (Fejes Csaba atya, aki ma már az Esztergomi Szemináriumban prefektus), a múlt évben szentelték állandó diakónussá Ákos atyát, (Pernitz Ákos, aki felkészíti a katekumeneket, vezeti az Apaklubot, és a foglalkozásokat a ministráns fiainknak, áldoztat a Szentmiséken, valamint elviszi az Oltáriszentséget azokhoz a testvéreinkhez, akik már nem tudnak eljönni a templomba, de a civil életében is Jézus közelében „ténykedik”, hiszen hittant oktat gyerekeknek.) Nem sokan mondhatják el, hogy ilyen rövid idő alatt, ennyi csodálatos hivatás születik a plébániájukon, ami kézzel fogható jele a Szentlélek jelenlétének. Azért használtam jelen időben a „részesülhetünk” szót, mert ez a sor - Istennek legyen hála – folytatódik. „Született” papunk, állandó diakónusunk Albertfalván, és most egy szerzetesnővér van „születőben”, aki ugyan már szívében – lelkében Jézusé, de a nagy Örömünnepre még néhány évet várnunk kell. Ő, Medgyessy Zsófi, aki szintén nem szorul bemutatásra, mert egész egyházközségünk ismeri, hiszen éveken át meglehetősen aktívan tevékenykedett plébániánkon.

A teljesség igénye nélkül említem meg néhány önként és boldogan vállalt feladatát; Zsófi volt a vezetője az Alfa Junior közösségnek, ahol, a 10-14 éves kamaszaink gyűlnek össze péntekenként és töltenek el, heti egy délutánt egymással és Jézussal, (természetesen úgy költözött be a rendházba, hogy biztos kezekbe helyezte ezt a szívén viselt közösséget), valamint részese volt a hittantáborok megszervezésének és lebonyolításának is! Részt vett a Családos tábor programjainak összeállításában és örömmel foglalkozott a gyerekekkel, hogy az számukra is tartalmasan teljen és a szüleik is tudjanak pihenni egy keveset a közösségünk együtt töltött hetében, hol Bodajkon, hol pedig Horányban… Mindezek mellett lelkesen őrködött az Oltáriszentségben jelenlévő Urunk előtt, és vezette az ifjúsági Szentségimádást… Jézus Krisztus Őt is a szolgálatába hívta, és Zsófi boldogan felelte erre a hívásra, hogy IGEN!, majd szeptember 8-án, Szűz Mária, Égi Édesanyánk születésének napján beköltözött a Don Bosco nővérek Pesthidegkúti rendházába.

Mindezekhez szükségünk van olyan vezetőkre Egyházunkban, akik képesek felszítani imádatunkat Jézus Krisztus iránt, hogy az Ő hívására születhessenek papi és szerzetesi hivatások. Fontos a minta, mert egy papra vagy szerzetesre sok feladat vár, jó, ha van kihez hasonlatossá válni a munkában is, amíg kialakul egyedi stílusuk a szolgálatukban és egyedül csak Jézus Krisztus válik példaképpé. Kell, hogy lássanak papok személyében olyan embereket, akik örömként és ajándékként élik meg hivatásukat, ezt pedig csak akkor tudják megtenni, ha átsugárzik papjainkon az egyetlen fontos dolog, ami mindezt elősegíti: Krisztus imádatuk és életük teljes átadása Jézusnak! Amíg vannak ilyen példát mutató papjaink, addig fognak születni új hivatások.

Már rendszeresnek nevezhető, hogy júniusban csoportosan megyünk az Esztergomi Bazilikába papszentelésre! Ebben az évben is részesülhettünk diakónus segítségében, Szivák Tamás atya személyében, aki szintén nem távoli Albertfalvától, hiszen itt tanult a Don Bosco iskolában, kisebb testvérei még mindig az iskola falai között töltik hétköznapjaikat, Édesanyja pedig a Don Bosco óvoda munkatársa. Egy tavaszi reggelen a Deák Ferenc téren láttam leszállni a villamosról egy papot, jé! – egy pap, aki reverendában közlekedik a városban -, örvendeztem magamban, hát még, amikor feljebb emeltem tekintetemet az arcára és felismertem Tomi atyát… Nem titkolom, öröm és büszkeség töltött el: hiszen Ő a mi diakónusunk!!! Az evangelizálásnak a legegyszerűbb és egyik legnemesebb formája nyilvánult meg ebben a tettében, hiszen szabadon felvállalva közlekedik reverendában, ahol bármikor megszólítható és megkérdezhető, - így teret nyerve az Igehirdetésnek! Augusztus elsejével, Püspök atya a Szent István Bazilika káplánjává nevezte Őt ki! Emlékezetünkben és szívünkben őrizzük Zoli atyát is, (Huszti Zoltán atya, jelenleg a Budapesti Magyar Szentek plébánia káplánja), aki tavaly volt nálunk diakónus, és nyitott szívvel várjuk, hogy a következő évben ki lesz itt velünk, aki Plébánosunk segítségével mélyítheti majd el Krisztus Urunk szolgálatát és imádását.

Váljék „divattá” a papi hivatás, akarjanak a fiataljaink Jézus szolgálatába állni! Milyen nagyszerű lenne, hogy amikor a gyerekeket megkérdezzük a jövőbeni foglalkozásukról, boldogan harsognák, hogy papok szeretnének lenni, vagy szerzetesnővérek! Egy ilyen divatnak szívesen „behódolnánk”! Lehet, hogy Albertfalván ez egy megvalósítható álom?!
Hordozzuk imáinkban ezeket a Csodálatos embereket, és kérjük a Szentlélek segítségét, hogy hagyomány lehessen egyházközségünkben e hivatások születése. Istennek legyen hála a korábban plébániánkon szolgált papjainkért is, Antal atya csodálatos lelki törődéséjért és minden pap és szerzetesnővér szolgálatáért. Papjainkban fedezzük fel Jézus Krisztust!

„Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek!” (Fil 4,4)

Molnár Cecilia

  • 1 percnyi

Szentségőr tanulságtétel

Megosztom veletek az ez évi szentségőrzéssel kapcsolatos megtapasztalásomat.

Amikor múlt év végén Henrik atya a találkozókor elmondta a mindennapos szentségimádás tervét és elmondta, hogy tőle előbb az Úr napi egy órát, majd napi két órát kért el és ha odaadjuk, az Úr megoldja az időt is. Ekkor éreztem, hogy nekem is vállalnom kell és lehet a napi egy órát. Úgy döntöttem, hogy hétfőn, kedden, szerdán és pénteken is, vállalok egy órát, csütörtökönként este az Új Jeruzsálem közösségben dicsőítésre megyek, így ott adom oda az Úrnak.

Így is történt. Január 1-én, hétfőn boldogan mentem a templomba, nagyon hideg volt, egyedül voltam és hálatelt szívvel dicsőítettem az Urat. Majd kedden, szerdán és pénteken is. Minden alkalom után, amikor hazamentem betakarva még egy órát vacogtam, kapart a torkom. Rögtön arra gondoltam, meg fogok betegedni és le kell mondanom.

Ekkor ezt mondtam, nem érdekel, ha beteg is leszek, akkor is vállalom a hétfő, szerda, péntek egy órát. Amikor hazamentem az alkalmak után ugyanúgy idő kellett a felmelegedéshez, de EGÉSZ TÉLEN NEM VOLTAM BETEG. Ekkor jöttem rá, hogy ez kísértés volt és ha kimondjuk, hogy a félelem ellenére az Úr mellett döntünk, Ö segít megoldani.

Dicsőség és hála neked Uram!

Szeretettel:

Ravadits Márta

  • 4 percnyi

A Szeretet szívvel fogható bizonyítéka

Ez év kezdetétől abban az ajándékban részesülünk, hogy templomunk minden hétköznap nyitva áll előttünk és bármikor betérhetünk oda, ahol Ő vár bennünket. Jézus vágyva várja minden gyermekét, hogy megmerítkezzen a Belőle áradó hatalmas Szeretetben! Ez a Kegyelmi idő, - ami órákra lett felbontva, olyan jutalom, amelyet úgy kapunk, hogy csak akkor érezzük meg az ízét, amikor ott ülünk Őelőtte, mint egy kiválasztott, hiszen akkor valóban azok is vagyunk. Hogy ki őrködik, ki felett? Krisztus Urunk részesít minket abban a Kegyelemben, hogy amikor elköteleződünk arra az órára, a szívünket, lelkünket átjárja, és Szeretettel tölti meg. Szavakkal ez a csodálatra méltó „fizetség” LEÍRHATATLAN!

Megadván a módját - készültem az első ilyen alkalomra, mégpedig úgy, hogy az legyen a születésnapomon, szép kerek számhoz érkeztem földi zarándokutamon, ennél méltóbb lehetőséget keresve sem találhattam volna arra, hogy hogyan is adjak hálát Neki a mögöttem álló négy évtizedért! Na, de, mint annyi minden, amit nagyon akkurátusan, részletekbe menően megtervezünk, általában nem úgy sikerül… Most is ez történt! Zsuzsi (Riszterer Zsuzsi, aki koordinálja Szentségimádásunkat, hogy mindig legyen őr, aki ezt a néha megoldhatatlannak tűnő feladatot magára vállalta!), felhívott egy szerda reggelen, hogy délután 14-15 óráig be tudok-e ugrani lelkiőrnek! Hűha, de én a lekiőrség „keresztségén” a születésem napján szerettem volna átesni – bújt elő a gyermeki énem… No,de nem mondhatok nemet, hiszen abban az időben pont ráérek, így igennel feleltem eme nemes felkérésre! A rövid lelki felkészülés közben az is eszembe jutott, hogy egyhelyben fogok ülni, így a rózsafüzérem és a napi Szent Mónika imádság mellé, még „felszerelkeztem” kesztyűvel, vastag pulcsival a kabát alá, mégiscsak január van,- mennyire nem bíztam abban, hogy Ő átmelegíti szívemet és a test által érzett hideg , mennyire másodlagossá, érzékelhetetlenné válik! Ember tervez… Isten pedig úgy végez, hogy néha befogadhatatlan ekkora mennyiségű JÓ! Amikor megérkezett a váltótársam, a következő lelkiőr, értetlenül néztem rá, mert az idő elfolyt, megfoghatatlanná vált, csak azt tudtam, hogy, ha nekem most innen el kell mennem az szinte fizikai fájdalomként fog jelentkezni, talán nem „erős” a hasonlat, ha azt állítom, hogy egy kicsit átéltem a Paradicsomból való kiűzetést?! Kifelé menet még Szűz Mária lábainál megköszöntem, hogy igent mondott, arra, hogy Ő adjon földi életet Annak az Egynek, aki bűntelenül élt közöttünk emberi mivoltában is. Drága Jézus, ha „csak”a fent leírtakban és átéltekben részesülhetek Nálad, amikor ott leszek majd Veled, Melletted, a Közeledben (mert ez céljaim Célja), akkor nincs mitől félnem és, ha itt betelik az időm, várni fogom, hogy ez az állapot, - amiről tudom, hogy nem csak egy érzés -, állandó legyen! Nagyon sok mindent akkor és ott értettem meg, amit az eszemmel lehet, hogy már befogadtam, de a szívemmel még nem… Mit élhetett át Ádám és Éva, amikor a bűnük miatt ki lettek űzve a Tökéletességből, miért esett össze fájdalmában Mária Magdolna, amikor Jézus a keresztet vitte a Golgotára, hogyan sajoghatott a kíntól Szűz Mária szíve, amikor látta Fia szenvedését… Mekkora segítség ez a gonosz elleni harcban! Azóta, hogy ezt megtapasztalhattam, sokkal könnyebb megmaradnom a jó útján, sokkal könnyebb a rossznak ellene mondani. Megelevenedik a Szentírás, érzem a sorokból áradó Erő Hatalmát, ami az Ő jelenléte. Hiszen Ő A Minden Mindenben!

Csodálatos dolog a templomba csak úgy betérni néhány perc erejéig, akkor is Vele lehetünk, de! Annál magasztosabb, felemelőbb a boldogság, amikor úgy éljük meg hitünket, hogy ott vagyunk közvetlen Ő előtte, és Ő vele! Amikor megéljük és megértjük azt, hogy Jézusom, Te az enyém vagy és én a Tiéd! Itt vagyok Uram, előtted a Te házadban, ami az én otthonom is. Ennyire áthatóan, mélyen és tisztán megtapasztalni az Ő Szeretetét - csodálatos valóság! Imádatom szabadon árad Felé! Ő nem vár tőlünk semmit sem, boldog, hogy azt az egy órát Neki szenteljük! Csak a szívünk és a lelkünk legyen megnyitva, a többiről Ő gondoskodik! Olyan Kegyelmi ajándékban részesülünk Általa, amelyre, ha vigyázunk (imádsággal, személyes beszélgetéssel Vele), akkor örökké a miénk lesz! Legyünk bizalommal, forduljunk Hozzá, Ő meghallgatja a szívünket-lelkünket nyomó mázsás súlyú gondjainkat épp’ úgy, mint az apró-cseprő kis problémáinkat! Nyugodt szívvel és lélekkel letehetjük Elé az összes terhünket, gondunkat, bajunkat, és azokat Ő velünk együtt hordozza! Mindig a legjobbat akarva a számunkra! Amikor ott vagyunk Ő előtte, akkor nem kell azon elmélkednünk, hogy hogyan fogalmazzunk, hogy hogyan is szóljunk Hozzá, mert Ő ismer minket, látja a szívünket, lelkünket, mélyebben és igazabban, mint, ahogyan azt mi gondoljuk! Ismeri vágyainkat, bűneinket, fájdalmainkat, jobban, mint azt mi saját magunk! Talán még negyed órája sem ültem Előtte, amikor a csendnek az a mély, bensőséges hatalma megérintett. Körbetekintettem: a templomban nem volt senki! Csak Ő és én. Kettesben, az Ő házában, az én otthonomban. Édes Jézus, kérlek, hogy örökre megőrizhessem imádásomat Irántad és személyes kapcsolatomat Veled! Mert, ha Te velünk vagy, ki lehet ellenünk?!

Ennél csodálatosabb, közvetlenebb módja nincs annak, hogy egymásra találjunk Vele!

Szépek lehetnek a drága pénzen vásárolt zarándoklatok, messzi vidékekre, vagy a szintén nem olcsó "útmutató tankönyvek" ebben a témában, de igazából ezek nem hozzák meg a beléjük fektetett elvárásokat... Semmi másra nincs szükségünk, csak arra, hogy egyetlen órára szabaddá tegyük testünket, lelkünket és oda üljünk Elé! Nem kell készülnünk rá, mint egy tanórára, tán’ csak némi lelki edzéssel, ami abból áll, hogy felszítjuk az Iránta való vágyódásunkat. Szeretettel a szívünkben oda ülni, állni vagy térdelni Ő elé. Ha éppen úgy érezzük, hogy nem tudjuk ezt megtenni, mert valami miatt sebzettek vagyunk, akkor csak tárjuk mindazt Elé és Ő gondoskodni fog róla, hogy közel jöhessen hozzánk és megtöltse a szívünket Szeretetével! Azt hisszük, hogy mi adunk az Ő számára egy órát az életünkből?, valóban oda kell ezt az időt szánnunk, de! Amit Ő ad nekünk, azt a hatalmas Kegyelmi ajándékot: Szeretetet és bensőséges kapcsolatot, mert akkor ott, Ő munkálkodik a mi lelkünkben, - nem lehet azonosítani azzal az egy órányi imádással! Megköszönvén az ottlétünket és bizalmunkat, megint csak mi kapunk Tőle! Ilyen egyszerű a Szeretetet áramoltatni: egy keveset adunk, de amit kapunk, az Maga a Csoda!

Kívánom Mindenkinek, hogy ezt megtapasztalhassa! Éljünk ezzel a Hatalmas nagy ajándékkal, hogy megtehetjük, hogy egy órát Érte és Vele töltünk.

Molnár Cecília

  • 4 percnyi

A Szűzanya élete Jézus mennybemenetele után

Jézus a kereszten János apostol gondjaira bízta a Szűzanyát, amikor így szólt: "Asszony, nézd, a fiad!" - Aztán a tanítványhoz fordult: "Nézd, az anyád!" Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. (Jn.19,26). Ez az utolsó híradás a Szűzanya sorsáról. További élete rejtve maradt a világ kiváncsi szeme elől. Az apostolok, tanítványok és a szent asszonyok "védő gyűrűjében" visszavonultan, állandó imádság és Szent Fia utáni emésztő vágyódás közepette élte földi mártír életét, amelyről Emmerich Katalin látomásaiból tudhatunk meg számos, hitelesnek tekinthető részletet.

Jézus mennybemenetele után Mária még 15 évet töltött közöttünk. Három évig a jeruzsálemi Sion-ban, majd 3 évig Betániában, Lázár nővéreinél lakott. Az első jeruzsálemi keresztényüldözéskor menekülnie kellett. A zsidók Lázárt és nővéreit egy csónakban kitették a nyílt tengerre és sorsukra hagyták őket. János apostol Máriát a kisázsiai Efezus közelében egy rejtett keresztény kolóniára menekítette, ahová elkísérték legközelebbi rokonai és a szent asszonyok közül többen. Mindannyiojuknak meg kellett tapasztalniuk a számkivetettség keserű érzését.

A dimbes-dombos, erdős fennsíkon települt kolóniát az üldözések elől menekült keresztény családok és szent asszonyok népesítették be, akik szétszórtan, egymástól negyedóra járásnyira sátrakban, barlangokban húzódtak meg. Máriának kőházat építettek. A ház mögötti hegy csúcsáról rá lehetett látni az efezusi öbölre, amely egy óra járásnyira feküdt innen, míg maga a város 3 órányi távolságban volt. A házban Mária szolgálójával kettesben lakott, azonban a szent asszonyok rendszeresen látogatták. Az apostolok és tanítványok utazásaik során betértek hozzá. Mária a ház mögötti ösvény mentén keresztutat létesített, 12 stációval. A kálváriahegyi stáció egy domb tetején, a szentsír stáció pedig a domb mögött egy barlangnyílás bejáratánál volt. Félóra kellett a keresztút végigjárásához. A Szűzanya naponta megtette ezt az utat elmélkedve. A stációkat később faragott, héber feliratos kövekkel megjelölték és a kolónia keresztényei rendszeresen látogatták.

Három évvel a letelepedés után Mária rövid időre visszatért Jeruzsálembe Péter és János kíséretében, hogy végigjárja Jézus kínszenvedésének állomásait. Támogatni kellett és többször elájult a fájdalomtól, amint újból átélte Szent Fia sorsát. Halála előtt másfél évvel aztán mégegyszer ellátogatott ide. A lelki gyötrelmektől annyira elgyengült, hogy ott, ahol a keresztet hordozó Jézussal egykor találkozott, összeesett és azt hitték róla, hogy meghalt. Nagyon sokára tért magához és kísérőinek az volt a véleménye, hogy közel van a vég. Maga Mária választott ki egy barlangot az Olajfák hegyén, hogy ott sírhelyet készítsenek neki, amit az apostolok egy keresztény kőfaragóval el is készíttettek. Mire azonban a sírhely elkészült, Mária erőre kapott annyira, hogy vissza tudott térni efezusi számkivetésébe. (A jeruzsálemi sírhely fölé később templomot építettek és elterjedt az a téves nézet, hogy Máriát ide temették).

A Jézus születése utáni 48. esztendő nyarán azután a Szűzanya halála valóban elközelgett. Imában kérte Istent, hogy Jézus ígéretének megfelelően, távozása előtt áldását adhassa az apostolokra, akik szerte a világban hirdették az evangéliumot. Az apostolok - benső indíttatásra - mindenhonnan útnak indultak Efezus felé. Bertalan Dél-Arábiából, Tamás az Indián túli mongol vidékekről, az idősb Jakab Spanyolországból hazatérőben igyekezett Máriához. Az érkező apostolok, tanítványok élén Péter Mária házának előcsarnokában ünnepi szentmisét koncelebrált, majd feladta Máriának a szent kenetet és megáldoztatta Őt. Ezt követően Mária egyenként megáldotta az apostolokat és a többi jelenlévőt. Imádságban virrasztott az egész közösség, amikor eljött a halál pillanata, amelyet Emmerich Katalin csodálatos látomás keretében így ír le:

"Mária fekhelye fölött a tető eltűnt, és a megnyílt égen keresztül be lehetett látni a mennyei Jeruzsálembe. Fényes felhő gyanánt két fénylő sáv ereszkedett alá, amelyből sok angyal-arc bontakozott ki. A két fénylő sáv között éles fénysugár vetődött Máriára..... Ő végtelen vágytól vezérelve kitárta karjait az ég felé ... majd láttam a lelkét, mint valami kicsiny, végtelenül tiszta fény-alakzatot felfelé tárt karokkal a testéből kilépni és a fénypályán keresztül Ég felé lebegni. Két oldalt a felhőben lévő angyalkórus összezárult mögötte és elválasztotta lelkét szent testétől, amely mellén keresztbe tett kézzel fekhelyére visszahanyatlott. Tekintetemmel a lelkét követve láttam, amint a mennyei Jeruzsálembe belépve a legszentebb Szetháromság trónjáig emelkedett. Sok lelket láttam, köztük pátriárkákat, Joachimot, Annát, Józsefet, Erzsébetet, Zakariást és keresztelő Szent Jánost, amint boldogan, nagy tisztelettel elébe jönnek. Ő - köztük átlebegve - az Atya és a Fiú trónjához érkezett, ahol Jézus a sebeiből kiáradó fénnyel egész jelenségét még sugárzóbb fényességbe burkolta és isteni szeretettel fogadva Őt, jogart nyújtott át neki, majd a földre mutatva, mintegy hatalmat adott Édesdanyjának fölötte." Néhány apostol - köztük Péter és János - szintén láthatták mindezt, mert tekintetüket égre emelték, míg a többiek földre borultak. Mária teste lehunyt szemmel, boldogságtól átitatott arckifejezéssel, békésen pihent.

Testét a szent asszonyok másnap olajjal megkenve szoros halotti lepelbe burkolták és fonott koporsóba helyezték. A temetési menet napnyugta után érkezett Mária keresztútjának utolsó állomásához, a szentsír-stációhoz, amelynek közelében egy másik barlangnyílásban helyezték el a koporsót, majd elzárták a bejáratot és imával virrasztottak előtte sokáig. Később a hazatérők távolról különös látványnak voltak tanúi: az égből fénysugár ereszkedett le a sírhely irányában és benne egy fényes alakzat, a Szűzanya lelke, Jézus alakjától kísérve. A sírból Mária fénylő teste felemelkedett, majd lelkével egyesülve Jézus kíséretében a mennybe ment.

Tamás apostol késve, a temetés utáni éjszaka érkezett meg és keserves sírásra fakadt, amikor megtudta, hogy Máriával már nem találkozhat. Az ő kedvéért még éjszaka visszafordultak az apostolok, hogy elkísérjék a sírhoz. Kibontva a bejáratot, meggyőződhettek róla, hogy a látomás igaz volt. A koporsót felnyitva, Mária teste hiányzott a halotti lepelből. János apostol bizonyságként magához vette az üres halotti leplet. Visszatérve Mária házához, dicsőítő himnuszokat énekeltek és ünnepélyes hálaadó istentiszteletet tartottak, miután megtapasztalták Jézus végtelen jóságát és Édesanyja iránti szeretetét.

A Gondviselés különös rendelése, hogy ugyanaz a Tamás apostol kapta meg Mária mennybevételéről elsőnek a "kézzel fogható" bizonyítékot, akinek Jézus megengedte, hogy ujjával szent sebét érintve győződhessen meg az Ő feltámadásáról.

Isten a Mária haláláról és mennybevételéről szóló híreket szándékosan visszafogott, szűkebb körű keresztény hagyomány tárgyává tette hosszú évszázadokra. Emmerich Katalin szerint azért, nehogy az akkori erős pogány gondolkodás a kereszténységben mozgásteret engedjen a Mária-tisztelet elfajulásának, istenasszonyi imádatba való torkollásának. A Szent hagyomány alapján csak 1950-ben mondta ki XII.Pius pápa Szűz Mária mennybevételének dogmáját. Ma egyre többen látogatnak el a törökországi Efezus határában fekvő őskeresztény kolónia helyére. Szűz Mária háza évente százezrek zarándokhelyévé vált.

1997 húsvét

Forrásanyag: Anna Katharina Emmerich: Leben der heiligen Jungfrau Maria.

3.kiadás, 1973. Paul Pattloch Verlag, Aschaffenburg.

Kesselyák Péter

  • 3 percnyi

A takaritás

A takarítás

Az ősz elején két héttel korábban előterveztem az egyik hétvégémet, és a vágyam az lett volna, hogy menjek kirándulni, hiszen szeretem az őszi erdőt, mert nagyon tarka és még nincs túl hideg.

Tehát mindenképpen szombaton el akartam menni kirándulni, mondjuk a Mátrába, mert jól ismerem azt a hegységet. Igen ám, de napról napra, miközben közeledett a szombati nap, nézve az előrejelzést, egyre rosszabb időt jósoltak arra a napra… Akkor mit csináljak? Mit nem csináljak? A szombaton már nagyon közel volt és nem volt ötletem, mert bármi külső program ki volt zárva az időjárás miatt, de ugyanakkor mozogni akartam, valami nem ülő tevékenységet akartam végezni. Péntek reggel volt és még mindig nem volt ötletem, hogy mit csináljak; azt gondoltam, ha nem esik az eső, akkor lehet, hogy megyek bringázni valahova, de nem voltam nagyon lelkes, mert mégis az előrejelzés elég esős volt. Amikor pénteken délután megérkeztem a munkából, csörgött a telefon: „Halló! Vass Gábor vagyok, emlékszel rám?”. Persze, hogy emlékeztem Gabeszra, és azért hívott fel, mert embereket toborzott a templom takarítására, és engem is megkért erre a feladatra. Azt mondta nekem, hogy ha nincs más dolgom, van-e kedvem menni takarítani a templomot, mert dolgoztak benne, teli van porral, de lesznek a hétvégén a misék, tehát fel kell mosni az oltárt, a padlót, a padokat stb. Én fél másodpercre gondoltam: takarítani? Nem a legkedvencebb dolgom, de Jézus házát – tehát az én házam is – takarítani, azt szívesem megcsinálom, mert tulajdonképpen más kötelező dolgom nem volt! És így lett, hogy nem volt programom, de a jó Isten elintézte, hogy valami hasznost csináljak, tehát igénylő volt a válaszom Gabesznak, aki azt mondta, hogy fél 8-kor találkozunk a templomban, a mise után. Megkérdeztem, akkor a mise 7-kor van? Ő azt mondta, hogy igen, de a plébánián, mert a templom éppen használhatatlan állapotban van. Azt gondoltam magamban: tökéletes, megyek misére, így nagyon jól elkezdem a napot, utána kitakarítom a templomot a többiekkel együtt.

Szombat lett, tíz perc hét óra előtt jelentkeztem a plébánia előtt arra gondolva, hogy tuti nem csak én megyek misére, hanem mások is fognak jönni, tehát nem csöngettem, hanem csak vártam, hogy valaki érkezzen. Elmúlt 5 perc, senki nem jön; elmúlt 10 perc, egy lélek se járkál arra felé, 7 óra elmúlt néhány perccel, és még mindig nem történik semmi! Azt gondoltam, hogy a fene egy meg, vagy nincs mise, vagy senki nem jött, de valami mozgást sem nagyon láttam kívülről a kápolnában… Egyszer csak megjelenik Gabesz: „Halló! Bocsi, mondtam, hogy van mise, viszont nincs, mert csak az első szombaton van reggel…”, nahát, mit mondjak: ámen, ez van! De emiatt korábban jött, és azt javasolta, hogy nézzük meg a templomot, milyen állapotban van. Gabesznál nem volt a kulcs, akkor Henrik atyának csengettünk, de kiderült, hogy neki sem volt a templom kulcsa. Így Gabesz felhívott valakit és érdeklődött a kulcs után és aztán odament ehhez az emberhez a kulcsért. Én nem akartam kocsikázni és azt mondtam neki, hogy ott várom. Henrik atya engem látva tétlenül a plébánia előtt, meghívott a kápolnába imádkozni az Oltári Szentség előtt, odamentem és naggyon jó volt ott imádkozni Jézus előtt Henrikkel együtt! Amikor visszajött Gabesz, akkor kinyitottuk a templomot és elkezdtük a melót jó társaságban, mert aztán sokan jöttek.

Végül azon a szombaton nem voltam a misén, de Jézussal együtt kezdtem el azt a napot, volt egy nagyon hasznos és jó mozgó tevékenységem, és végül délután egy barátom is felhívott és vele együtt elmentünk úszni. Lehet, hogy egy takarítás nem annyira vonzó dolog, de „igent” mondani egy barátnak, akkor is, ha nem olyat kér, amit nagyon szeretek, szebbé tette az egész napomat, és hasznossá is, mert végül vasárnap voltam a misén, és azt mondtam magamban: „de szépen és tiszta ez a templom!”. Persze, nem nekem köszönhetően, hanem mindazoknak köszönhetően, akik – mint én – „igent” mondtak egy kérésnek, csak azért, mert Jézus házát, és így a mi házunkat is, rendbe kellett tenni. Ez szerintem igaz minden hitből fakadó tevékenységben: mindig legyünk hajlandó „igent” mondani Jézusnak, amikor a barátainkon keresztül szól, így szebb lesz a mi életünk is és a környezetünk is.

Toma Márió

  • 2 percnyi

A természeti törvények mögött rejtőzködő Isten

1981-ben a világ egyik vezető meteorológiai központjában az akkori idők legnagyobb teljesítményű Elliot számítógépe napokon át dolgozott egy 23 változós bonyolult egyenletrendszer megoldásán, amellyel a földi légkör kialakulásának 4 és fél milliárd éves történetét próbálták modellezni. A kérdés az volt, hogyan alakulhatott ki a hatalmas Világmindenségben talán egyedülálló módon az az oxigén-légkör, amely számunkra az élet lehetőségét jelenti. Modellezték a Nap sugárzási intenzitását és spektrumának összetételét, a földi be- és kisugárzást, az óceánok és szárazulatok hőmérsékletét, a légnedvesség és légnyomás alakulását, a fotoszintézis megjelenésével az ősi széndioxidból, metángázból és ciánból álló légkör összetételének változását, az oxigén felhalmozódás ütemét. Kiderítették, hogy az oxigénfogyasztó állati élet "éppen jókor" jelent meg a földön ahhoz, hogy a túlzott oxigénfeldúsulást megakadályozza, ami gátat vethetett volna az élet további kibontakozásának.

Dr. Marx György akadémikus drámainak nevezte a modellezési folyamatot. Az óriás számítógép szinte percenként állt le azt jelezve, hogy a beadott modellezési paraméterek mellett a Földnek hol a hőhalál, hol a fagyhalál állapotában kellett volna kikötnie. Folyton változtatni, finomítani kellett a bemenő adatokat. Végül kiderült, hogy a mai légkörállapot kialakulásához a 23 jellemző mindegyikének egymással összhangban 4 és fél milliárd éven keresztül gyakorlatilag 1 % tűréshatáron belül kellett maradnia egy hegygerinchez hasonlítható borotva-éles "paraméter-mesgye" mentén, amelytől jobbra és balra a hőhalál, illetve a fagyhalál mélysége tátongott. Visszatekintve, annak valószínűsége, hogy a fejlődés az egyensúlynak ezen a szűk ösvényén végig tudott menni és ma létezünk, annyi, mint a földgolyót átfúrva, keresztül lőni a lyukon anélkül, hogy a golyó közben érintené a lyuk falát.

Ha a természet törvényeiből adódó fizikai folyamatok valószínűsége alapján próbáljuk létünk spontán fejlődését feltételezni, zsákutcába jutunk. Kiderült, hogy a hatalmas Világmindenség nem elég nagy és öreg ahhoz, hogy ez a fejlődés akár egyetlen egyszer is valahol a magára hagyott mindenségben a siker legcsekélyebb reményével lejátszódhatott volna. A modellezőknek rá kellett döbbenniük, hogy a természet törvényeinek álarca mögött, a valószínűség kulisszái mögé bújva, azok mélyén, kitapintható módon ott rejtőzködik az isteni Gondviselés céltudatos irányító szerepe, amire Földünk mai arculatának valósága és létünk a bizonyíték.

A felületes ember hajlamos megelégedni a jelenségek érzékelhető szintjének megtapasztalásával, ami közvetlenül a szemébe ötlik. Isten azonban elrejtőzik a felületes szemlélők elől. Arra buzdít minket, hogy keressük meg és fedezzük fel Őt a dolgok mélyén, mint az elásott kincset. Akik veszik a fáradságot, hogy megkeressék Őt, jutalmul megkapják a nagyszerű felfedezés örömét.

1998 karácsony

Kesselyák Péter

  • 3 percnyi

A Torinói Lepel titkai nyomában

A Jézus képmását és szent sebekkel borított testének lenyomatát hordozó csodálatos lepel, amelyet a torinói székesegyházban őriznek, 1988 óta a „tudományos” viták kereszttüzében áll. A lepel eredetiségét az Egyház engedélyével sokoldalú vizsgálatnak vetették alá. Rajta Jézus-korabeli, szentföldi virágok pollenjeit találták, ugyanakkor a C-14-es rádiókarbon kormeghatározás azt mutatta, hogy a lepel 1260 és 1390 között keletkezett. Ezek után nem sokat váratott magára a tudományos köntösbe bújtatott vélemény, hogy a lepel hamisítvány, méghozzá Leonardo da Vinci alkotása, aki ráadásul saját képmását varázsolta ügyes polihisztorként a lepelre. A „tudományos” vélemény megalkotóit nem zavarta az a körülmény, hogy Leonardo csak 1452-ben született, meg az sem, hogy a leplen semmiféle festéknyom nem volt található. Azt is figyelmen kívül hagyták, hogy a pollen-vizsgálat Jézus-korabeli virágok nyomait mutatta ki.

A C-14-es kormeghatározás eredménye mellett azonban továbbra is ott maradt a kérdőjel. Mivel a lepel az 1500-as években tűzbe esett, az égésnyomok eltüntetésére 1534-ben apácák háromszög alakú foltokat varrtak rá számos helyen. Valószínű, hogy a rávarrt foltok okozták a rádiókarbon vizsgálat váratlan eredményét. 2002-ben a lepelről eltávolították ezeket a foltokat, így egy újabb rádiókarbon vizsgálat módosíthatja a korábbi kormeghatározást. Mindemellett a Torinói Lepel szent ereklye mivoltát akkor sem kell kétségbe vonnunk, ha az újabb rádioaktív vizsgálat az 1260-1390 közötti keletkezést erősíti meg. Hogy miért, az kiderül a Jézus öt szent sebét hordozó szent életű német apáca, Emmerich Katalin hitelt érdemlő látomásaiból.

Emmerich Katalin 1774-ben egyszerű parasztlányként született, élete java részét a kolostor falai között élte le 1802-től 1824-ig. Tudományos ismerete, műveltsége nem volt, látomásai mégis már több vitatott tudományos kérdésben perdöntőnek bizonyultak. Antonio Bartoluzzi híres olasz építész az 1920-as években számos szentföldi ásatást végzett el sikerrel – és történészek véleményével szemben – pontosan ott és úgy talált mindent, ahogy azt Emmerich Katalin látta.

Nos, idézzük fel, mit mond Emmerich Katalin a szent lepelről. Miután Jézust levették a keresztről, Arimateai József és Nikodémus segédletével testét alaposan lemosták, sebeit bekenték és behintették valamilyen finom porral, majd hosszú lepedőt terítettek alá és egész testét pólyába göngyölték úgy, hogy a teste és a pólya közé gyógyfű csomókat, fűszereket, sáfrányszerű növényrostokat helyeztek. Végül a bepólyázott testet becsomagolták a lepelbe.

„Miközben Jézus szent testét mindnyájan sírva körültérdelték, hogy elbúcsúzzanak tőle, megható csoda ment végbe a szemük előtt: a szentséges test egész alakja megjelent az őt takaró lepel felszínén, minden sebével együtt, barnás-vörös színben kirajzolódva, mintha szerető ápolásukat és gyászukat akarná hálásan megjutalmazni és képét minden burkolaton keresztül nekik hátrahagyni.” … „Ámulatuk olyan nagy volt, hogy még egyszer fölemelték a leplet, és még jobban csodálkoztak, midőn alatta az összes kötést fehérnek találták, amilyennek előbb látták. Csak a felső leplen volt kirajzolódva az Úr alakja”. A leplen kirajzolódó vöröses barna kép tehát „nem véres sebek lenyomata volt, mert az egész test fűszerekkel volt szorosan körülcsavarva, sok pólyával. Egy csodakép volt az; a teremtő, alkotó Isten bizonysága Jézus testén”.

A lepel további sorsára vonatkozóan Emmerich Katalin ezt mondja: a feltámadás után Jézus barátainak birtokában volt, kétszer a zsidók kezei közé került. „Láttam különböző helyeken sokáig keresztényeknél nagy tiszteletben állni. Egyszer veszekedés támadt miatta, aminek hogy véget vessenek, tűzbe dobták a szent leplet, de az csodálatosképpen kirepült a tűzből egy keresztény kezébe. Három lenyomat készült róla, mégpedig az egész hátsó oldalról és az egész összerakott elülső oldalról akként, hogy szent emberek imádság között rátették más leplekre, Ezek a lenyomatok, vagyis másolatok az eredetivel való éritkezés által szentelődtek meg, mit az olyan tárgy, melyet az Egyház ünnepélyesen megszentel; és sok nagy csoda történt általuk. Az eredetit láttam egyszer némi sérüléssel, néhány szakadással Ázsiában, nem katolikus keresztényeknél, nagy tiszteletben állni... Ezekben a látomásokban megtudtam valamit Turinról és Franciaországról is, meg I.Kelemen pápáról és Tibériusz császárról… de ezeket az adatokat elfelejtettem”.

Emmerich Katalin idézett látomásaiból világosan körvonalazódik, hogy a Torinói Lepel nem feltétlenül az eredeti szent lepel, hanem lehet annak egyik csoda útján keletkezett – és ezért az eredetivel egyenértékű - lenyomata. Elképzelhető, hogy ezt a másolatot a Keresztesek hozták magukkal a Szentföldről 1290 táján, amikor végleg fel kellett adniuk a Jeruzsálemi Királyságot. A rátétes lenyomat készítés magyarázatot ad arra is, hogy az 1260-1390 közti időre datált kormeghatározás ellenére Krisztus-korabeli virágok pollenjei kerültek a másolatra. Ezek a pollenek tanúi a Torinói Lepel igazi származásának, és Emmerich Katalin jóvoltából felvérteznek bennünket a tudományos köntösbe bújtatott hamis állításokkal szemben.

2003 Úrnapja

Forrásanyag:

  1. A mi Urunk Jézus Krisztus Kínszenvedése az Isten szolgálójának, Emmerich Anna Katalinnak látomásai alapján
  2. (Magyar nyelvű kiadás a Kösel & Friedrich Pustet cég kiadásában megjelent „Das bittere Leiden unseres Herrn Jesu Christi nach den Geschichten der Dienerin Gottes Anna Katharina Emmerich, aufgezeichnet von Klemens Bentano”, 5te Auflage von P.A.Uhl C. Ss. R. 1929 alapján).

Kesselyák Péter

  • 2 percnyi

Üdvösségünk egyetlen lehetséges kulcsa

Körülbelül 15 éve annak, hogy a Hittudományi Akadémia tanára, Rózsa Huba professzor úr előadás-sorozatot tartott az albertfalvi közösség számára az Ószövetség tudományos kutatásának eredményeiről. A megváltás témáját körüljárva felvetette a gondolatot, vajon szükséges volt-e Jézusnak feláldoznia magát értünk? Hiszen Istennek csak egy szavába vagy gondolatába került volna, hogy eltörölje az eredeti bűn következményeit valamennyi személyes bűnünkkel együtt és megnyissa előttünk a Mennyország bezárt kapuját.

Emlékszem, valami mélyről feltörő tiltakozás lett úrrá rajtam. Igaz, hogy Isten mindent megtehet, de ez ellenkeznék az Ő végtelen igazságosságával, az általa felállított örök erkölcsi renddel, és akkor csorba esnék az Ő tökéletességén. Márpedig ez ellentmondás, hiszen Isten maga a végtelen tökéletesség, a fénynek árnyéka nem lehet. A Sátán zseniális kelepcét állított az Istennek a bűnbeeséskor, tudván, hogy a Mennyország bezárt kapuját csak az erkölcsi rend feladásával nyithatná meg számunkra elégtétel nélkül, hiszen az emberi nem a saját erejéből képtelen az elégtételre. A Sátán mindenre számíthatott, csak arra nem, hogy Isten az örök erkölcsi rendet megőrizve saját magára ölti az emberi természetet és szeretetből felvállalja az elégtételt helyettünk, hogy ezzel győzze le az Alvilág hatalmát a halál fölött. Felszólalásra jelenkeztem és elmondtam aggályomat: Isten nem tehette meg, hogy egy szavával feloldja a bűnbeesés következményeit.

Miért? – csattant fel Rózsa Huba professzor úr. Ugyan kinek tartozik Isten felelősséggel az Ő tetteiért?

  • Önmagának – tört fel belőlem a válasz a váratlanul jött kérdésre. Magam is csodálkoztam a belülről jött hirtelen válaszon. Aztán eszembe jutott a Szentírás szava: „abban az órában a Szentlélek majd tudtotokra adja, hogy mit mondjatok…”. Hogy aggályomra mit mondott még a professzor úr, arra már nem emlékszem, az előadás folyt tovább. Az óra végén azonban odajött hozzám és elgondolkozva négyszemközt ennyit mondott: „Megtarthatja magának a nézetét”.- Igen, úgy vélem, végül is rá kell döbbennünk, hogy minden bizonnyal Jézus keresztáldozata volt az egyetlen lehetséges kiút a mi megváltásunkra abból a kelepcéből, amelyet a Sátán állított az Istennek.

2001 búcsú

Kesselyák Péter